Az élet két fele

Balla Zsófia – kortársi költészetünk jelentős alakja – jó ötven esztendeje van jelen a magyar irodalmi életben: pályája első, 1968-as A dolgok emlékezete című kötetétől a 2016-os Más ünnepekig hatalmas ívet írt le, s a költő az utóbbi években is emblematikus versekkel jelentkezett. Gyűjteményes kötetünk az írói jelenlét esztendeit három szakaszra bontja.

Balla Zsófia költészete kettős gyökerű: a kolozsvári indulás évei és évtizedei után a magyarországi alkotói periódusban válik egyetemes érvényűvé, itt kezd helyet foglalni a magyar líra legszebb teljesítményei között. Kötetünkben újra megpillanthatjuk a korai tárgyversek játékos világát, a hangsúlyosan zenei indíttatás sorozatait, a szorongató kisebbségi létben keletkezett drámai alakzatokat, a kései diktatórikus kor ellenében írott poémákat. A költőnő 1993-as áttelepülése után rövid ideig még keresi hangjának modulációit, majd a kilencvenes évek második felétől újra megtalálja és elmélyíti azt a tónust, amely a legpontosabban megfelel lírai alkatának, művészi szándékainak, kiérlelt költői ízlésének. Három legutóbbi, már Magyarországon megjelent kötetében újra felerősödnek (A harmadik történet, A nyár barlangja, Más ünnepek) e költészet már ismert állandó jegyei: érzékletes tárgyi szemlélete, pezsdítően metaforikus beszédmódja, erős képlátása, mindinkább a létkérdésekre összpontosító attitűdje.

Mert Balla Zsófia költészetét ez jellemzi: életszeretet, anyagszerűség, tragikus tudat, nagy motívumaihoz fűződő hűség, ugyanakkor rejtett humor, nem ritkán öniróniával, gunyoros harmóniákkal tarkítva. De az olvasó a sorok mélyén főleg a derű fényeit, a jóság teljesedésének lehetőségeit érzékeli. Az életmű azt üzeni: merj úgy létezni, hogy közben nem árulod el emberségedet. A művészet megváltó erejével a remény ellenére remélni: talán ez ennek a költészetnek lényegi híradása.