• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Interferencia
ISBN: 9786155693045
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 436
Kategória

Interferencia

0 (0)
Két év telt el azóta, hogy Helena és Jeremy találkoztak, s az őseik közötti viszály dacára úgy döntöttek, egymás mellett maradnak. Ez a döntés pedig megpecsételi a sorsukat: egy olyan háborúba csöppenek, ahol mindkét fél a halálukat akarja. Ám ellenségeiknek azzal is számolniuk kell, hogy a szerelmesek egyre erősebbek. Akadnak rokonok, újdonsült barátok, Boszorkányok és Gyógyítók egyaránt, akik melléjük állnak. A Bírák számára minden nap új kihívást jelent az öt gyertya bűvös fénykörében, ahol bekapcsolódnak az egyre véresebb háborúba, amit, úgy tűnik, nem csak Boszorkányok és Gyógyítók vívnak. Amíg fajtársaik sorsát kell a vállukra venniük, és az egyensúlyért harcolniuk, a kapcsolatuk is próbára tétetik...
Túléli-e a háborút ez a szerelem? Önmaga tud-e maradni Helena, ha még a saját ereje is megrémíti? Mire készül Kendra, Helena rettegett ellensége, és vajon mit rejtenek a titokzatos sumér jóslat utolsó sorai? Kiderül Dora Craiban boszorkányos meséjének befejező részéből.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard