Fekete István gazdag életművéből a Lazi Kiadó tíz évvel ezelőtt kezdte megjelentetni mindazt, amire a fővárosi ifjúsági könyvkiadó nem tartott igényt. A Zsellérekkel 2002-ben induló sorozat a további korai regényekkel folytatódott, amit előbb az elbeszélések, majd a publicisztikák teljesség igényű, tematikus válogatásai követtek. Ez az összesen huszonhét kötet bizonyosan a majdani edíciók megkerülhetetlen forrása lesz. A szegedi sorozat 2011 kora őszén lezárul, mivel Fekete István örökösei az egész életmű közlését a Móra könyvkiadónak engedték át.
A búcsúkötetet a válogatásban kezdetektől nélkülözhetetlen Horváth József gyűjtései alapján szerkesztettem. A gyenesdiási bibliográfus nemrégiben néhány elfeledett közleményre bukkant, záró listáján azonban főként szövegváltozatok szerepeltek. Ezek cselekménye a korábbi könyveinkből ismerős lehet, tehát az ismétlődések miatt maradtak ki belőlük. Ám így, egymás után szerkesztve az ún. naiv olvasat csapdáira hívják fel a figyelmet. Fekete István első személyű, bizonyíthatóan önéletrajzi írásai ugyanis arra csábítanak, hogy szó szerint értelmezzük a történteket, megfeledkezve a múlt felidézésének korlátairól.
„Ősz van, és nemsokára tél” – ez a kötet utolsó mondata, és egyúttal a szegedi Fekete István-életműsorozatnak is hatásos zárása. Megjelenésekor valóban ősz van, és mert e kiadvánnyal véget ér egy igényes kiadói-irodalomtörténészi vállalkozás – a többi néma csend –, a kényszerű téli pihenő következik. Ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendőre, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jelentős munkát végeztünk. A kritikai kiadás igényével válogattuk, rendeztük sajtó alá és gondoztuk Fekete István szövegeit. A korai regények többsége először jelent meg hiteles újrakiadásban, a versek, az elbeszélések és a publicisztikák az írói hagyaték ismeretében és a bibliográfia segítségével tematikus kötetekben láttak napvilágot.
Sorozatunk csaknem teljessé tette: nemcsak gazdagította, de árnyalja és kutatásra érdemesnek is mutatja a magyar irodalom egyik jelentős életművét.