• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Genezis
ISBN: 9789631367669
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 224
Kategória

Genezis

0 (0)
Olaszországban ez a könyv meghódította a bestsellerlistákat, s ez meggyőző bizonyítéka annak, hogy egy bonyolult kérdéskört, mint amilyen az asztrofizikai kozmológia, elő lehet adni úgy is, hogy abból egy kalandos utazás elbeszélése bontakozzék ki – az idők szédítő mélységeibe, vissza mindennek a kezdetéig. Tonelli lebilincselő érzékletességgel meséli el a teremtéstörténet modern változatát, azt a hihetetlen eseménysort, ahogyan a vákuumállapotból létrejött a csillagok, a bolygók és más égitestek sokasága, végül pedig megszülettünk mi, emberek. A mítosznak és a tudománynak végső soron ugyanaz a szerepe: lehetővé teszi, hogy az emberi lény, aki minden ízében ennek az univerzumnak a része, megértse helyét. Ezért kísérik a fizikai leírásokat filozófiai, művészeti és irodalmi utalások. Mindenképpen újszerű megközelítés ez azok számára, akik a középiskolai fizikaórák óta nem foglalkoztak ezzel a lenyűgöző tudományággal. Guido Tonelli kísérleti fizikus, a pisai egyetem tanára, a Genfben működő Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN kutatója. Főként a szuperszimmetrikus részecskék kutatásában vett részt, továbbá a részecskék standard modelljével kapcsolatos precíziós méréseket végzett. 2012-ben részese volt a Higgs-bozon felfedezésének, amiért 2013-ban többedmagával elnyerte az Alapfizikai díjat. Olaszországban magas állami kitüntetések birtokosa. Olaszul és más nyelveken számos, nagy sikert aratott tudományos-ismeretterjesztő könyve jelent meg. Magyarul ez az első kötete.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard