• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Argentína viharszünetben
ISBN: 9786065560666
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 336
Kategória

Argentína viharszünetben

0 (0)
Egy tavaszt és egy nyarat töltöttem Argentínában, 1968 októberétől 1969 márciusáig. Úgy tetszett, hogy közéleti nyugalom, szemlélődésre alkalmas, békés turisztikára jó csend honol Argentínában legalábbis egy idegen látogató számára. 1971-ben, kéziratom befejezése után egy évvel, annak újraolvasása során fedezem fel, hogy azok az utcai történelemóráimon szerzett értesüléseim és élményeim, melyeket a könyvben megírtam, ha nem is jósolják meg határozottan az ottlétem óta bekövetkezett forrongó változásokat, egyet kétségtelenül jeleznek. Azt, hogy az a szemlélődésre jó csend csak viharszünet volt.
Szeretném az olvasótól azt a bírálatot hallani, hogy Argentína viharszünetben című könyvemben sikerült valamennyire nemcsak állóképeket rajzolnom, hanem embereket megszólaltatva, mozgást-változást jelezve, néhol megközelíthettem a legnehezebbet: a folyamat ábrázolását. A nem befejezhetőt. (Ignácz Rózsa)
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard