• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Koltai 80 - Filmeskönyv
ISBN: 9789635433681
Megjelenés: 2023-11-08
Oldalszám: 272
Nyelv: magyar
Kötésmód: kemény
Kategória

Koltai 80 - Filmeskönyv

0 (0)

Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik

tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg, aztán

beszélgessünk róla. Ez volt a Sose halunk meg, Koltai Róbert első rendezése. Egyetlen gondolat

motoszkált akkor bennem, aminek aztán parázs vitát provokálva hangot is adtam az egyetemen:


ennek a filmnek minden kockájából árad a szeretet.

A filmet is, bennünket is megérlelt azóta az idő.


Nem sejthettem, hogy pontosan 30 év múlva olyan könyvön fogok dolgozni, amely Koltai Róbert

filmjeivel foglalkozik, és őt nem csak mint filmrendezőt, filmszínészt, hanem mint életem párját is


kérdezem majd.


A szubjektív kifejezés ily módon talán adja magát, a monográfiát pedig az magyarázza, hogy a könyv


Koltai Róbert mintegy 15 filmjét és az elmúlt közel 30 évet öleli át.


A könyvben mesélnek többek között:

Bunyik Béla producer

Darvas Ferenc zeneszerző

Dés László zeneszerző, zenész

Grecsó Krisztián író

Kern András színművész

Miklós Mari vágó

Vámos Miklós író

Nógrádi Gábor író

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard