• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Meggyőző érvek
ISBN: 9789635841875
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 304
Kategória

Meggyőző érvek

0 (0)
Jane Austen hatodik, egyben utolsó regénye már halála után, 1818-ban jelent meg először. A történet Sir Walter Elliotról és három lányáról szól, akik közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez. A legidősebb, Elisabeth hiába vár gőgösen somersetshire-i kastélyukban rangos házasságra, a középső testvért, a regény főhősét, Anne-t pedig, lebeszélték arról, hogy házasságot kössön szerelmével, a fiatal, vagyontalan Wentworth tengerésztiszttel. Az egykori szerelmesek nyolc év után véletlenül újra találkoznak, ami azért is érdekes, mert az idő múlásával aztán fordult a kocka: Sir Walter pazarló életmódja miatt kénytelen bérbe adni a birtokát, és elköltözni, az azóta kapitányi rangra emelkedett korábbi udvarló viszont fényes pályát futott be, meggazdagodott, és most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet... csak Anne Elliot nem… Hosszas bonyodalmak, kölcsönös büszkélkedés és féltékenykedés után vajon végül újra egymásra találnak hőseink? A Meggyőző érvek a legérettebb – és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott – Austen-regény, amit nem az erény és a hűség felemelő példái tesznek maradandóvá, hanem a karikaturisztikusan jellemzett, hiú, üresfejű, páváskodó, csacska alakok pompás galériája.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Jane Austen
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
A klastrom titka
21%
Jane Austen

Borító ár:

Akciós ár:

2204 Ft
Kosárba
Büszkeség és balítélet
21%
Jane Austen

Borító ár:

Akciós ár:

3942 Ft
Kosárba
Értelem és érzelem
21%
Jane Austen

Borító ár:

Akciós ár:

5127 Ft
Előjegyzés
Catharine
21%
Jane Austen

Borító ár:

Akciós ár:

1967 Ft
Kosárba
A mansfieldi kastély
21%
Jane Austen

Borító ár:

Akciós ár:

3942 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Az Arab (Arab 1.)
21%
Borsa Brown

Borító ár:

Akciós ár:

4739 Ft
Kosárba
Az igazság nyomában
21%
Baráth Viktória

Borító ár:

Akciós ár:

3554 Ft
Előjegyzés
A lánynevelde 1.
21%
R. Kelényi Angelika

Borító ár:

Akciós ár:

4976 Ft
Kosárba
Róma, Róma
21%
R. Kelényi Angelika

Borító ár:

Akciós ár:

4976 Ft
Kosárba
Édes ébredés
21%
Budai Lotti

Borító ár:

Akciós ár:

3554 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(Hétfő - Kedd - Szerda: 10-14,
Csütörtök: 9 - 15)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard