A hatodik

„Tagad­hatat­lan, ​​odavagyok a könyvekért. Szeretek olvasni,a legjobb kikapc­solódás szá­momra egy nívós könyv. Több ked­venc olvas­mányom is van, de a legked­vesebb mind közül a „Boszorkányok pedig ninc­senek” című. Per­sze, a tar­talom­nak köze nincs Könyves Kálmán kirá­lyunk híres mondásához, mégis, a leg­nagy­obb hatás­sal ez a könyv volt az életemre…

Kezd­het­ném azzal, hogy ez a legked­vesebb könyvem egyszer csak szőrén-szálán eltűnt. Hogy hová lett, máig nem derült ki. Fiata­l­abb korom­ban ugyan több­ször is lakhe­lyet vál­toz­tat­tam, a költözés pedig tudot­tan nagy felfor­dulás­sal jár, amikor is megeshet, hogy elmarad tőlünk egy és más. Per­sze az is lehet, nem így kev­ere­dett el, csupán valame­lyik haverom nem adta vis­sza a kölc­sönbe kért könyvemet. 
Egyszó­val, komoly lelki trau­maként éltem meg, amikor ker­estem, de nem talál­tam a ked­vencemet. A helyzetet csak súlyos­bí­totta, hogy régóta nem adták ki, és még a könyvtárak­ban sem akad­tam rá, hogy újraolvashat­tam volna. Elke­seredésem­ben úgy gon­do­ltam, ettől az élvezettől egyszer és min­denko­rra meg­fos­z­tott a sors. 
Ezért is ért szinte sokként, amikor egyik könyves­bolti nézelődésem során, a mus­trára kitett, új kiadású könyvek között meglát­tam egy példányt belőle…