• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
A csere
ISBN: 9789634866718
Megjelenés: 2018-04-24
Kategória

A csere

0 (0)
A tizenhat éves Adam anyjával és húgával a tenger mellett egy menekülttáborban él. A fiú a kikötőben dolgozik, és mint minden kamasz – és mint minden szegény – jobb életről álmodozik. Amikor beúszik a tengerbe, hogy közelebbről lássa egyik vágyálmát, az elnöki jachtot, találkozik Daviddal, az Elnök fiával. Kiderül, hogy a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Hogyan lehetséges ez? Szerepet cserélnek. David üldözött menekült lesz, Adam pedig az Elnök – széltől is óvott – fia. És a meg nem nevezett, távoli ország diktatúrájában elkezdődik egy izgalmas történet, amelynek előképét Mark Twain Koldus és királyfi című regényéből ismerhetjük. Nógrádi Gábor harmincadik ifjúsági könyve ugyanolyan lebilincselő és szívszorító, ugyanakkor szórakoztató olvasmány, mint eddigi regényei a Gyerekrablástól a PetePitéig.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
A mi Dózsánk
21%
Nógrádi Gábor

Borító ár:

Akciós ár:

1974 Ft
Kosárba
Gyerünk haza! - Szökés Magyarországon át
21%
Nógrádi Gábor

Borító ár:

Akciós ár:

2369 Ft
Kosárba
PetePite - Az apu én vagyok
21%
Nógrádi Gábor

Borító ár:

Akciós ár:

2764 Ft
Kosárba
Segítség, állat!
21%
Nógrádi Gábor

Borító ár:

Akciós ár:

1974 Ft
Kosárba
Segítség, ember!
21%
Nógrádi Gábor

Borító ár:

Akciós ár:

2764 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Elek, merre keresselek?
21%
Bosnyák Viktória

Borító ár:

Akciós ár:

2441 Ft
Kosárba
Csak anya meg ne lássa! - 16 undi és büdi otthoni kaland
86%
Kris Hirschmann

Borító ár:

Akciós ár:

500 Ft
Kosárba
Ezt nevezem!
21%
Bosnyák Viktória

Borító ár:

Akciós ár:

2441 Ft
Kosárba
Amikor kivirágzott a fánkfánk
21%
Bosnyák Viktória

Borító ár:

Akciós ár:

2441 Ft
Kosárba
Első színezőm 3+
21%
Ismeretlen

Borító ár:

Akciós ár:

782 Ft
Előjegyzés
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(Hétfő - Kedd - Szerda: 10-14,
Csütörtök: 9 - 15)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard