Patria nostra

Az 1956-os forradalom leverése után az újabb kutatások szerint közel húszezer magyar kamasz ment felnőtt kísérő nélkül Nyugatra, köztük vagy ötszáz tizenéves fiú, akiknek többsége lelkesen részt vett a harcokban, majd pár évi hányódás után légiósnak állt és csakhamar a háborgó Algériában találta magát. 
Sorsuk sokféleképpen alakult. Volt, aki eltűnt, megsebesült, elesett vagy dezertált, majd nem kevés viszontagság árán hazatért, hol sokukra a kommunista rendőrállam zaklatása és börtöne várt, vagy a besúgók pária-léte egy fél életen át. Mások húsz, harminc évig szolgáltak a francia trikolór és a Légió zöld-vörös zászlaja alatt Algériában, Korzikán, Csádban, Tahitin és sok más állomáshelyen. Ma, jóval túl a hetvenen, veteránotthonokban, magányosan vagy családjuk körében élnek szerte a nagyvilágon. 
A szerző az ő sorsukat követi nyomon megannyi bizarr és torokszorító epizódon át. Azokét, akiket kiterjedt itthoni és franciaországi kutatás nyomán sikerült azonosítania. (Az ötszázból 269-et!) Közülük is főként azon tucatnyi veterán életútját tárja fel személyes közelségből, akik leszerelve Provence-ban és Korzikán telepedtek le, és hatvan év múltán ma is összetartanak. 
Nóvé Béla kutatásainak eredetiségét az adja, hogy az általa felfedezett veteránkör tagjait öt éven át sikerrel rábírta kollektív emlékezetmunkára, amelynek célja nem csupán a múltbeli események feltárása volt, hanem közös újraértékelése is. Mindebből a könyv mellett egész estés sorskövető dokumentumfilm is született szintén Patria nostra címmel. (Dunatáj, 2016)

Mint a szerző kiemeli: az általa megismert maroknyi veterán csupán szerencsés túlélője e sok nehéz próbát kiállt nemzedéknek. Ám még e tisztes kort megért férfiak majd egész élete is a hazavesztés és hazakeresés, az otthontalanság és otthonteremtés erőn felüli küzdelmeivel telt el. Nyugtalan hely- és társkeresésük, úgy tűnik, ma sem ért véget: közülük többen is tervezik, hogy hosszabb időre vagy végleg hazatérnek.