A portás én vagyok

A Portás kisstílű díler és nagydumás hóhányó. Egy évet ült a sitten, hazatért szülővárosába, és igyekszik új életet kezdeni. Lejött a cuccról, sikerül elfogadható melót találnia, kitartóan udvarol a csinos pincérlánynak, Regulának, és szónoki képességeivel még arra is sikerül rábírnia a lányt, hogy jelentsen beteget, és lépjenek le együtt pár hétre Spanyolországba.
Már-már teljes az idill, amikor főhősünket egyszer csak utoléri a múlt, és minden felborul körülötte. 
A siker nem viseli el az emlékezetet. És senki semmire nem akar visszaemlékezni, mert mind a sok optimista és próféta, meg a sok ökör a tévében meg a képes magazinok ügyeletes maszlagosztogatói, az egész bagázs együttvéve mind csak azt hajtogatja, hogy előre kell nézni. Kitöröd a lábadat. Rá se ránts, haver, te csak nézz előre! Kirúgnak a munkahelyedről. Rá se ránts, te csak nézz előre! Csődbe mész. Rá se ránts, te csak nézz előre! Rákos vagy. Nézz előre! De bocseszka, hová is nézzek én pontosan?

Pedro Lenz (1965) a svájci Bernben született gyárigazgató apa és spanyol származású anya gyermekeként, és a mai svájci irodalom egyik legnépszerűbb sztárja. A virtuóz felolvasóperformer berni dialektusban írt szövegei mindennapi témákról, a mai emberek örömeiről és bánatairól, gondjairól és reményeiről szólnak. Pedro Lenz az egyszerre zárkózott és világpolgári Svájc szülötte, a Portás élettörténetének szentelt kisregényét számos díjjal tüntették ki, a belőle készült film pedig négy kategóriában is elnyerte a Svájci Filmdíjat.