• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Az Iszlám Állam fogságában
ISBN: 9789634054009
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 384
Kategória

Az Iszlám Állam fogságában

0 (0)
Daniel Rye dán fényképész tizenhárom hónapon át volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az ISIS foglya Szíriában. 2014 júniusában hatalmas váltságdíj fejében szabadult, s nem sokkal később fogvatartói, köztük a hírhedt Dzsihád John, elkezdték kivégezni a többi túszt.
Daniel a neves dán újságírónőnek, Puk Damsgard-nak mesélte el a történetét, aki megrázó dokumentumregényt írt belőle.
Az Iszlám Állam fogságában a túlélés könyve, tényfeltáró beszámoló, amely a Daniel Ryéval és családjával készült számos interjú és beszélgetés alapján született, s nemcsak azt mutatja be az Olvasónak, hogy milyen borzalmakat kellett elszenvednie Danielnek, hanem azt is, hogy milyen lehetetlen dilemmákkal szembesült, és milyen idegölő tárgyalásokat folytatott a családja az emberrablókkal.
A szerző beszélt fogolytársakkal, dzsihadistákkal, szakértőkkel és informátorokkal, és ritka bepillantást enged annak a túsztárgyalónak a titkos műveleteibe, aki Daniel és fogolytársa, a Dzsihád John által lefejezett James Foley amerikai újságíró felkutatásán és kiszabadításán dolgozott.
S mindeközben a szerző feltárja annak a konfliktusnak a történelmi és politikai gyökereit is, amely az Iszlám Államot létrehozta, azokkal a hóhérokkal együtt, akik élvezetet találnak mások megkínzásában és legyilkolásában.
A könyv egyben főhajtás a meggyilkoltak, a még mindig fogságban lévők és a túlélők, valamint családjuk előtt.

Puk Damsgard hosszú évekig élt Afganisztánban és Pakisztánban, 2011-től a dán közszolgálati rádió közel-kelet tudósítója. Újságírói és írói tevékenységét számos díjjal ismerték el; Az Iszlám Állam fogságában című könyvével, mely nemcsak Dániában, hanem sok más európai országban is bestseller lett, elnyerte a különleges újságírói teljesítményért járó tekintélyes Cavling-díjat.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard