• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Magyarországi népszokások
ISBN: 9789639790469
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 186
Kategória

Magyarországi népszokások

0 (0)
Réso Ensel Sándor ügyvéd, jogtudományokkal foglalkozó író volt, aki nagy szenvedéllyel gyűjtötte a magyar népszokásokat is. Az 1860-as években a Nefelejcs című folyóiratban közölt számos szokásleírást, nem elégedett meg azonban ennyivel, s az 1866-ban megjelent könyvének előszavában jelezte is, hogy a népszokásoknak olyan gyűjteményét kívánta összeállítani, mint amilyen Ipolyi Arnold 1854-es Magyar mythologiája volt a magyar néphitet illetően. Válogatását korabeli folyóiratokból, tudományos gyűjteményekből állította össze. A korabeli felfogással összhangban őt is a hazai, elsősorban magyar falusi népélet színes jelenetei, látványos mozzanatai (lakodalom, temetés, keresztelés, bírófogadás, vendégbarátság, farsangolás és hasonlók) érdekelték, de figyelt a magyarországi németek, szerbek, románok szokásaira is. Kötetünk közreadja az első szövegközlésekhez kapcsolódó illusztrációkat is.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard