Segítség!

A magyar sorskérdésekkel szinte megszállottan foglalkozó Szabó Dezső Az elsodort falu után e művében vetett számot ismét azzal a problémával, amely egész későbbi írói munkásságának is a gerincét képezte: a magyar értékek, tehetségek, a magyar sorsok megállíthatatlan pusztulásával. Ilyen értelemben a kötet a Megered az eső gondolatkörének kiterjesztése is, ezúttal nem egy család tagjainak élettörténetét követi, hanem három, távolról induló, később összeszövődő, majd tragikusan bevégződő életpályában láttatja a magyar géniusz sorsszerű pusztulását.

A könyvnek két főszereplője van: az egyik Boór Bálint, a sümegi származású nemes, egy nagy múltú nemzetség utolsó sarja, zseniális szobrász és kiváló politikus, a magyar szellemi értékek megtestesítője; a másik az Erdélyből Pestre szakadt fiatal költőzseni, Baczó Mózes, a nemzeti irodalom nagy ígérete. Már a könyv első megjelenésekor nyilvánvaló volt, s maga az író sem igen tagadta, hogy mindkét figurában önmagát mintázta meg: Boór Bálint a meglett korú, Baczó Mózes a fiatal Szabó Dezső. Kettejük között él a fiatal tanárnő, Katica, aki előbb Baczó menyasszonya, utóbb Boór Bálint szerelmese. A további szereplőket tekintve a mű kulcsregénynek tekinthető: a két háború között mindenki tudta, hogy melyik szereplőnek ki felel meg a közéletben.

A Segítség!, noha a magyar irodalom legjelentősebb regényeinek egyike, soha nem volt tananyag és nem lett kötelező olvasmány. A vele szemben folytatott ellenpropaganda  megelőzte a megjelenését, és máig tart. Talán mert radikális társadalmi analízis, mélymerülés a magyar sors- és fajproblémák ijesztő és sötét óceánjába, panorámáját adva a két háború közötti magyar társadalom szellemi, emberi, morális és politikai milyenségének, minden fejezetével egy-egy korbácsütést mérve az akkori magyar valóság megannyi visszásságára. Mint irodalmi alkotás ugyanakkor briliáns, tükrözi az író sajátos, barokkosan gazdag expresszionizmusát, sodró nyelvi lendületét, epikai áradását. Figurái életteliek, eredetiek, egyszerre tipikusak és rendkívül egyéniek, s a pamflet jellegű, fel-feltörő humor szinte kompenzáló feltétele a regény folyamatos befogadásának.

A mű a magyar megmaradás fontos dokumentuma lehetne, ha elnyerné végre megérdemelt helyét a közgondolkodásban. Tucatszám idézhetők belőle döbbenetes erejű mondatok, ám álljon itt csak egy, képet adva arról, hogy milyen is volt az a bizonyos – folyamatosan félremagyarázott – Szabó Dezső-i fajvédelem:

„Nem azt kívánom, hogy a magyar tűzhelynél hátrány legyen az, hogy valaki más vérű. Azt kérem: ne legyen előny az, hogy valaki nem magyar.”