Örömhozó, bánatrontó

Évuka élete bizony nem fenékig tejfel íróéknál… A cica zsarnoki gazdái nem hagyják körmöt élesíteni a bútorokon, megfosztják a kandúrtársaságtól, és csúfolódnak rajta, amiért kigömbölyödött a télen. Évuka egyetlen vigasza a szomszéd Néni és Bácsi, csak ők értik meg „egy gömbszerű kiscica lelkivilágát”. Nekik körmöli tehát leveleit, nekik önti ki „kis szürke csíkos szívét…”

Az Örömhozó, bánatrontó, címéhez híven, ellenállhatatlan mosolyt csal olvasója arcára. Ebben a páratlan kis gyűjteményben új oldaláról ismerhetjük meg Szabó Magdát, Évuka macska gazdáját és magyar hangját. A minden élőlényhez együttérzéssel forduló szerző ezúttal sziporkázó humorú, játékos magánemberként mutatkozik be. „Macskaleveleit” ugyanis nem kiadásra szánta: haláláig barátai és egykori szomszédai, a Schrott házaspár tulajdonában voltak. Ezután Tasi Géza rendezte kötetbe őket.

Évuka mulatságos panaszkodásán keresztül az íróházaspár hajszolt, utazásokkal és éjszakázásokkal teli mindennapjai is felsejlenek: Szabó Magda fanyar iróniával ábrázolja önmagát az „örökös hülye regényírás” közben, vagy amikor költőinek épp nem nevezhető szókinccsel szapulja rosszalkodó cicáját.

Évuka egészen a Schrott házaspár elköltözéséig küldözgette szívhez szóló üzeneteit a szomszédba, ám utána se fogynak el a szórakoztató, kedves történetek. A kötetben helyet kaptak egy későbbi kedvenc, Konstantin kandúr, alias Szobotka Konstantin alezredes levelei, illetve az írónőről és házi állatairól készült fotók is. Különlegessége a kötetnek a szövegeket illusztráló számos Szabó Magda-rajz.

Amikor egy hathetes kiscicát megfog az ember, és a tenyerén érzi, hogyan zakatol a kismacska szíve a félelemtől, egy életre szóló kötődés jön létre ember és macskája között. Felelősséggel tartozunk értük, és ők a gondoskodásért szeretetet adnak, jobb emberré tesznek bennünket. Ezért van igaza Szabó Magdának, és mindenkinek, aki azt gondolja, hogy állatok nélkül lehet élni, csak nem érdemes.

Homonnay Gergely