• Könyvek
  • Akciók
Minden könyvvel növekszik a kedvezmény, maximálisan 25%, melyhez 5 db könyv szükséges.

Az alapkedvezménytől eltérő akciós könyvek is beleszámítanak az 5 db eléréséhez szükséges mennyiségbe. A törvényi rendelkezések értelmében a 2024.10.01. után megjelent könyveknél a kedvezmény maximálisan 10% lehet az első egy évben.
21%
21%
+1%
+1%
+1%
+1%
25%
Tarts önmagadtól
ISBN: 9789631371116
Várható megjelenés: 2025-10-31
Oldalszám: 200
Nyelv: magyar
Kötésmód: keménytáblás, védőborítóval
Kategória

Tarts önmagadtól

0 (0)

Erdély Miklós életében csupán egyetlen vékony kötet jelent meg Kollapszus orv. címmel 1974-ben, a párizsi Magyar Műhely gondozásában, illetve később kiadtak egy második kötetet is, majd művészeti írásaiból, illetve a filmmel kapcsolatos szövegeiből is napvilágot látott egy-egy válogatás. Ezek azonban nehezen beszerezhetők, ezért is döntöttünk úgy, hogy egy válogatáskötettel mi is hozzájárulunk Erdély Miklós munkásságának bemutatásához, megőrzéséhez a széles olvasóközönség számára. Kötetünkben a már korábban publikált anyagok mellett a hagyatékból is tudtunk válogatni. Nem a műfaj vagy a téma volt a meghatározó, hanem hogy az adott írások miképpen képesek kapcsolódni egymáshoz; ebben is közelítve Erdély Miklós műfajokon átívelő, azokat át- és összefogó, interdiszciplináris gondolkodásához. Reményeink szerint a könyvben szereplő szövegekből érthetőbb lesz, miért tudott és tud a polihisztor Erdély Miklós alkotóként, teoretikusként és pedagógusként is oly nagy hatást gyakorolni nemcsak kortársaira, hanem az újabb és újabb generációkra.

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
Akár 25%
kedvezményAkár 25%
kedvezmény
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-7890
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard